28 éves nő vagyok. Munkaszerető,cél és eredmény orientált, tudásvággyal megáldott, egyszóval: ambiciózus személyiség. Folyamatosan keresem a lehetőségeket, jobb munkahely, több kihívás, esetleg magasabb beosztás és ezáltal több pénz. 

A közelmúltban beadtam az önéletrajzom egy újonnan induló céghez, a pozícióra viszonylag túlképzett vagyok, ám bekerülni egy most induló, kezdő csapatba mindig jó a későbbiekre nézve. A kollégám szintén beadta a papírját. Behívták interjúra, majd behívták a következő körre, és fel is vették. Szakmai tudásban, tapasztalatban messze lekörözöm, (a hirdetést azóta frissítették is, tehát még mindig keresik a megfelelő embereket) ám engem nem hívtak be. Nem mondom, hogy bántott, de elgondolkoztam, hogy ugyan már most akkor miről is van szó.

Mi másról? Benne vagyok a Korban,  minden szempontból, a munkáltatók pedig nyilván nem bízzák a véletlenre. Egy részről megértem, másrészről viszont borzalmasan dühös vagyok, mert lényegében az életkorom miatt lőttek a kibontakozó karrieremnek, ha jól értelmezem a világ jeleit!

Az elmúlt években több interjút megjártam a környéken. Néhol a szakmai tudásom széleskörűségével volt gond, néhol a nyelvtudásommal (amit azóta lelkesen igyekszek pótolni) és akadt ahova túlképzett voltam, meg persze az is előfordult, hogy nem tudtak olyan ajánlatot tenni, amit érdemes lett volna elfogadnom. Ám a legtöbb helyen valójában máshol gyökerezett a probléma. Az interjú alatt, amikor a magánéleti kérdések felé evezett a felvételiztető csoport az elkövetkező 5 éves tervezetemre voltak kíváncsiak. Barát? Élettárs? Házastárs? Gyerek? Gyerekek? Természetesen ezekre a kérdésekre nem létezik jó válasz. És hogy miért nem? Ha azt válaszolod, hogy nem akarsz gyereket, rád sütik, hogy nem vagy család centrikus, valószínűleg nem is lehet rád számítani. Ha azt válaszolod, hogy persze, hogy szeretnél, akkor egyértelműen nem vesznek fel, hiszen ki akar egy olyan nőt alkalmazni, aki legkésőbb 2 év múlva, elmegy gyesre, ezalatt az idő alatt a cég fizet, de nem kap érte cserébe érdemben semmit, az alkalmazottat ez idő alatt el nem bocsájthatja. Tehát keresnie kell a helyére egy embert, aki elvégzi a gyesen lévő kolléga munkáját és akit szintén ki kell fizetnie, majd ha visszatér a kolléga az újat kénytelen lesz elküldeni. Micsoda mizéria! Kinek volna erre szüksége? Ha meg is tartják az adott női dolgozót, utána majd minden hónapban táppénzen lesz mert a gyerek beteg? Ez a munkáltatónak egyáltalán nem éri meg. 

Így egyszerűbb a nőket nem felvenni egy bizonyos életkorban komolyabb pozíciókra, csak azt mondja meg valaki, hogy a korábbi években honnan lett volna tapasztalat a bizonyos állások betöltéséhez??? Ahhoz évekig dolgozni, tanulni, hajtani kell! És mindhiába?

 

Megosztás a facebookon

Mi a jó? Mi az elfogadott? 

Nyomják ezerrel le  a torkunkon, hogyan legyél jó nő, hogyan viselkedj, hogyan öltözz és hogyan élj.

Jajj ne már, aki nem edz napi hat órát, aki nem vásárol havonta új ruhákat, aki nem jár havonta kétszer fodrászhoz, műkörmöshöz, kozmetikushoz az nem is nő?

Akinek nincs műszempillája, nincs szarrá festve, nem hangsúlyos a szemöldöke, nincs műszemüvege, az nem is jó nő?

Azt akarják letolni nekünk, hogy aki más belátás szerint él, mint ami a nagy tömeg szerint "elfogadott" , az rossz. Akkor én nagybetűs ROSSZ nő vagyok kérem szépen!

Képzeljétek el, hogy dohányzom, fujj de undorító, azt csak a férfiaknak illik, és megiszom a pálinkát is! Hát micsoda nő vagyok én, ejnye-bejnye, lazítani is csak a férfiaknak lehet! Ha ideges vagyok, még káromkodom is, de még hogy! Na ennél undorítóbb dolog a világon nincs....

Ha mindez nem volna elég, nincs műhajam, műszempillám, edzőterem bérletem, viszont megszámolhatatlan mennyiségű könyvem van, blogolok (ahol véleményt nyilvánítok, nem a bugyimat villantom ki), verseket írok, olvasok, sütök, főzök, sőt elég sűrűn dolgozni is szoktam!

Annyi fekete ponttal rendelkezem, már be se férek a top 100-as listába :)

 

Hát mondjátok már meg nekem, ki találta ki, mi a jó és mi a sz*r? Papolni mindenki tud, mit illik egy nőnek és mit nem. Ezt ne csináld, mert nem nőhöz illik, azt ne csináld, ilyet nem illik nőként... 

Ne káromkodj (nem a mai hétköznapi förmedvényekről beszélünk, félreértés ne essék..), ne igyál, ne dohányozz, ne nyilváníts véleményt. Ezeket tilos! - azért dolgozhatsz, aztán főzhetsz, mosogathatsz, takaríthatsz, csak mindent szépen csendben. 

Helyette mutogasd magad, hanyagold ápolni a műveltséget, légy egyszerű, könnyen megkapható, feslett. 

Erről van szó?? 

Akkor kérem, legyünk ROSSZ nők mindannyian! Legyünk idegesek, kiabáljunk ha odaégett az étel, káromkodjunk, ha elromlott a mosógép, szívjunk el egy cigit, ha a fejünk fölé nőnek a gondok és nyugodtan igyunk meg egy pohár bort, ha arra vágyunk.  De ezek mellett maradjunk meg nőnek!

A mai világba annyi oldalról ér a nyomás, hogy sokszor azt sem tudjuk, merre van az előre. Az 'új' világrend már nem fogad be minket, fiatal nőket a szokásainkkal, a kialakult életvitelünkkel, a "régi" meg még mindig nem fogadott be. Nincs is ezzel gond, ez az élet rendje, de önmagunkat ne adjuk! Ne daráljanak be az ideák, és hamis eszmények. 

 

Megosztás a facebookon

A válasz nagyon egyszerű. Eltüntetheted erkölcstelen, nem éppen patyolat cselekvéseidet. Szebbnek, jobbnak, tisztábbnak mutathatod be magad. Leveheted válladról a terhet. 

Nem kell viselni tetteidért a felelősséget, elvégre az nem szokás. Inkább bele kell rángatni jó sok embert hazugságaid ingoványos terepére, hogy ő se tudjon maradéktalanul kilépni belőle. 

Mindig más a hibás. Mindig más az, aki megbánt. Mindig más a csúnya, más a gonosz. 

Hahó mániákus hazudozó! Le a lepellel! Szállj már le a rózsaszín felhőkről, lépj ki az álomvilágból!

Azért mert nem klappol minden, azért mert nem felelsz meg mindenkinek, azért mert nem úgy cselekszel ahogy gondolod, hogy elvárják tőled, - nem szükséges hazugsággal javítani a helyzeten! Ezzel nem  fognak jobban szeretni, ellenkezőleg! Azokat is elveszíted, akik mindent megtettek volna érted! Az igazság az, hogy soha nem fogsz mindenkinek megfelelni, mert olyan nincs! És mindig lesz olyan, akinek nem tetszik majd, amit csinálsz. 

Mehet a háború, mehet a mindennapos maszk, lehet egy ideig úgy beállítani, hogy mindenki neked okoz fájdalmat, téged bánt, holott te egy árva kis szomorú lélek vagy, de megéri? 

Arra nem gondoltál még, hogy a hazugság az, ami mindent tönkre tesz? Ami miatt elfordulnak a jó ismerősök, a barátok? A hazugság, melynek láthatatlan kisegítői mély sebeket szúrnak azokba az embereke, akik valaha melletted álltak?!

Megéri?

Nézz magadba! Tudom, hogy te is tudod! Tudom, hogy te is látod! Tudom, hogy egyszerűbb mindent másra hárítani, egyszerűbb dobálózni, hogy " de ő meg ő milyen gonosz és szemét módon bánt veled " - de valóban? 

Megéri? 

Nem félsz? Nem félsz minden egyes nap, amikor neki indulsz, hogy összeroppansz a hazugság súlya alatt? Nem félsz, hogy összecsapnak  a hullámok a fejed felett, és már magad sem tudod ki vagy? Nem félsz, hogy addig mormolod általad vélt igazad, míg lassan magad is elhiszed?!

Megéri?!

 

 

Megosztás a facebookon

Láthatatlan sötétség borult mindannyiunkra. Szinte vágni lehetett a feszültséget közöttünk, amelynek apró részecskéi szűnni nem akarván vibráltak körülöttünk.

Tudtam. És tudtam, hogy tudják.

Nincs magányosabb ember, mint aki társaságban társaságra nem lel. Nincs szomorúbb és égetőbb fájdalom, mint ha közelállók meg nem értenek. Örömödben nem osztoznak, sikeredet kudarcra ítélik. Nincs fájóbb pillanat, mint a szeretetben börtönre lelni, a meg nem értettség rácsai közt némán tengődni.

Felpillantani félve, ráeszmélni a tehetetlenségre.

Megosztás a facebookon

 

Így karácsony közeledtével, gyakrabban kerül előtérbe a igazságtalan sors, a szegénység, a kilátástalan élet.

Egy modern, rohamosan fejlődő világban, ahol mindenre van megoldás, hogy tombolhat még mindig az éhinség és a nyomor?

Egy olyan világban, ahol a 10 éves kisgyerekek tablettel és a legújabb okos telefonnal a kezükben rohangálnak, hogy lehet, hogy akár egyetlen egy gyermek is éhezik?

Egy olyan világban, ahol milliárdokat költenek a szórakoztató iparra, sportra, luxuskörülmények kialakítására, hogy tombolhat a mélyszegénység? Miért élnek emberek ezrei az utcán? Hogyan lehetséges az, hogy 2016-ban emberek fagynak halálra magukra hagyva a hidegbe? Öregemberek a saját házukban, mert nem telik tüzelőre?!

Hogyan lehetséges, hogy a mai világban emberek milliói halnak meg a háború miatt? Kinek a felelőssége az, hogy mindez így történik?

A hírekben, a tv-ben, az interneten, mindenhonnan ömlik a sok borzalom, szörnyűség. És senki nem állítja meg! Hihetetlen számomra, hogy aki tehetné nem segít, aki szeretne az pedig nem tud.

Becsüljük meg amink van, mert nem tudhatjuk mikor veszik el tőlünk! Az ember hajlamos örök elégedetlenkedő lenni, de nézzünk magunkba! Mihez képest vagyunk elégedetlenek? Mihez / kihez hasonlítjuk a sorsunkat? Amíg tető van a fejünk felett, étel az asztalon, van víz, villany és ruha a gyerekeken, nincs okunk panaszra. Ne hagyjuk, hogy a mai világ erkölcsei minket is átformáljanak pénz és hatalomközpontú, értéktelen emberekké! Éljünk lehetőségeinkhez képest, és segítsünk másokon lehetőségeinkhez mérten! 

 

Megosztás a facebookon

Ráérünk bocsánatot kérni? Ráérünk haragudni? Ráérünk megoldani a problémákat?

Tényleg ráérünk? Majd meglesz holnap? Esetleg holnapután?

Majd holnap beadom a jelentkezésem egy pályázatra, majd elkezdek nyelvet tanulni, majd kiszortírozom a szekrényből a felesleges ruhákat. Majd átültetem a szobanövényeket nagyobb cserépbe. Majd átmegyek anyámhoz elnézést kérni, amiért nem értem rá beugrani hozzá a múlt héten. Majd felhívom a barátnőmet, hogy elfelejtettem válaszolni az üzenetére.

És eközben?

 A munkahelyet elhalászták az orrom elől. A ruhásszekrény polcai leszakadtak a túlterheltség miatt. A szobanövényeim kipusztultak, mert nem fértek el a cserepükben. Anyám kórházba került,  a barátnőm elfordult tőlem.

Majd holnap, majd jövőhéten, majd következő hónapban! Ilyen nincs! Egyszerűen nincs időnk a halogatásra. Annyira, de annyira rövid az élet, hogy nem engedhetjük meg magunknak a tétovaságot, a lustaságot, a nemtörődömséget. Menni kell, csinálni kell, szeretni kell, törődni kell!

Egy nap leülünk, magunk elé nézünk és azt vesszük észre, hogy vége. És megtettünk mindent azért, hogy jól teljen? El sem kezdtük...

Megosztás a facebookon