Ne nézz folyamatosan hátra, nem arra tartasz!

Addig nem tudjuk életünket kézben tartani, nem tudunk igazán örülni semminek, amíg nem a jelenben élünk. Hogyan is várhatja bárki, hogy bármit is elérhet, ha folyton hátrafelé nézegelődik? Az a múlt, elmúlt. Nem tudunk változtatni rajta. Csak a pillanat, csak a jelen létezik számunkra, ahol tenni tudunk. Aki folyton az elmúlt dolgokon, az elrontott, kihagyott, elszalasztott élményeken, történéseken rágódik, soha nem fogja tudni értékelni azt, ami van MOST. Más nem is létezik, csak a most. Nem a majd, nem a holnap, nem a tegnap. Csakis a most! Ha mindenki mindig csak kesereg, vagy folyton csak a jövőn idegeskedik, elfelejt élni. Elmúlik úgy az egész életünk, hogy közben nem élünk. Küzdünk, harcolunk, stresszelünk, de nem állunk meg egy percre sem, és nem éljük át a pillanatokat. Nem állunk meg és nem nézünk körbe. Nem figyeljük meg a természet gyönyörű, vidámító csodáit: egy halk, dallamos madárcsicsergés, egy esti kis szél, a nap fényének átszűrődése a fák ágain. Ez mind, mind nekünk szól. Nem állunk meg, nem látjuk a mosolyt, a csillogó szemeket, az apró kedves gesztusokat. Pedig mennyi energiát ad! Igazán csak ez tölti ki a tátongó ürességet. Próbáljátok ki! Álljunk meg! Maradjunk a Most-ban és hagyjuk, hogy a pillanatok elragadjanak!

Megosztás a facebookon

Hogyan állj saját magad útjába?

Mi sem egyszerűbb feladat! 

Tedd mindig azt, amit nem szeretnél, lépkedj a saját érzéseiden, fojts el minden feltörő bánatot, örömet, mindent, amit érzel. Légy mindig csendben, hallgasd a sok marhaságot, de véletlenül se védd meg magad, vagy az igazad. Tégy mindig úgy, ahogy mások szeretnék. Mondj mindenre igent! Főleg azokra a dolgokra, amiket nem szeretnél megtenni, vagy amivel nem értesz egyet.

Szolgáld ki a többiek hóbortjait, akaratuk előtt hajolj meg! 

Nyeld le ha valami rosszul esett és csinálj úgy, mintha semmi sem történt volna. Mosolyogj akkor is ha szétszed az ideg, bólogass, mint a kiskutyák, jó lesz ez így! 

Legyen mindenki a barátod, indulj ki magadból, és gondold azt, hogy amit te megteszel másokért, azt ők is viszonozni fogják. Majd ha pofára estél, okold magad, biztosan benned van a hiba! 

Büntesd meg magad, ha úgy érzed, rosszul bánnak veled, mindig megvan az okuk rá, csak te nem látod! 

Okold magad, ha megsértettek, az is csak azért van, mert nem idomultál eléggé! Felszólalni tilos. 

Tilos azt mondani, hogy nincs kedvem, fáradt vagyok, nem érek rá, más dolgom van. Állj mindig mások rendelkezésére, saját magad rovására! 

És ha így sem működik teljesen mellék vágányra rakni magad, akkor érd el, hogy annak lássanak akinek akarnak, nem pedig annak, aki vagy! 

Megosztás a facebookon

Mikor lettél ennyire kevés önmagadhoz képest? Mikor adtad le annyira, hogy mindenben csak a rosszat látod? Hogy semminek nem tudsz igazán örülni? Sem a saját, sem a más sikereinek?! Főleg a másénak nem. Mindig gyártasz egy elméletet, ha sikerült, biztosan csak azért mert... nem hiszel sem magadban, sem másokban. Kételkedsz, kötekedsz, azt lesed, hogyan alacsonyíthatod le a másikat. Ha valakinek összejön valami, ha valaki elér valamit, azt biztosan elcsalta, alárakták. Szemtől szemben megdicséred ugyan, háta mögött pedig kibeszéled. Irigykedsz, és fősz a saját levedben. Persze mert neki van, neked pedig nincs. Igaz, hogy nem indulunk egyenlő esélyekkel, de éppen ettől lesz színes a világ. Aki fényűző életet él, az a boldogságot keresi, és a magány elől menekül. Ha neked nincs vagyonod, te a pénzt hajtod és a biztonságot. Senki sem éli úgy az életét, hogy minden a kezében lenne. Tenni kell érte. Nem irigykedni, gonoszan élni, hanem változtatni és küzdeni. Nem mással kell foglalkozni, csakis magaddal. Más dolga nem tartozik rád. Abból még senki nem élt meg, hogy a másikat bántotta, a másikra irigykedett. Te a saját életedben próbálj kiteljesedni, neked ez a feladatod. Ha úgy érzed, hogy az élet igazságtalan veled, az csakis azért van, mert más utat szánt neked, mint amit éppen taposol. Azt mondják, ha mindannyiunk problémáját egy szoba közepére pakolnánk egy halomba, mindenki kapkodna, hogy visszakapja a sajátját.... Más életútját te nem láthatod. Ne hidd, hogy könnyebb neki, és neked nehezebb. Foglalkozz magaddal, a saját fejlődéseddel. Ne ekézd, és ne sajnáld le magadat sem! Lásd meg a lehetőségeket, az életet magát.

Megosztás a facebookon

Együtt nőttünk fel, együtt jóban- rosszban.

S bár nem voltunk mindig összenőve – szóltam,

Mára azért olyan ez, mint egy kezes-lábas.

Bármelyikünk a másik védelmében, simán leküld egy állast.

Voltak jobb napjaink, rémesek egyaránt,

De úgy érzem ez kellett, semmi sem bánt.

Éreztük magunkat szarul, sokszor mindenkinél jobbnak –

Ketten a világ ellen, elűztük a sok rosszat.

Voltunk felelőtlenek, ugri-bugri tinik,

Egymás kárán tanultuk meg, mikor, mit illik.

Így van ez jól, és úgy látom sikeres,

Megmutattuk a világnak, hogy igazán érdemes.

Most, hogy felnőttünk, s te már hűséget vállalsz,

Bennem a büszkeség robogva szétárad.

Arra figyelj, kérlek, - sorsodat okosan egyengesd.

Tudod, mint eddig! – ha baj van, én nem engedem el a kezedet!

Neked kívánom a mezők összes virágát,

A pillangók csendes öröm táncát.

A boldogság szerény, alázatos sikerét,

S a békés szeretet, vigyázó melegét!

Megosztás a facebookon

Megosztás a facebookon

Húúú, de halálosan unom már az embereket! Oda figyelsz mindenkire, jót akarsz, igyekszel, szinte kiszolgálod a körülötted lévőket. Figyelsz a hangulatukra, ahhoz igazítod magad. Ha jó kedvük van, osztozol rajta. Ha rossz, tudod, hogy békén kell hagyni őket. Ha ügyesek voltak megdicséred őket, ha hibáztak megbocsájtod. Aztán mit kapsz cserébe? Örök elégedetlenséget, hálátlanságot, kötekedést.... Abszolút nem érdekel senkit, hogy mit tettél értük, nem érdekli őket, hogy alkalmazkodsz, hogy oda figyelsz.... Ők nem fognak rád. És tudod miért nem? Mert pont belesz*rnak, hogy mit gondolsz, magasról tesznek rá.

Az a lényeg, hogy ők legyenek kiszolgálva, a kényük- kedvük szerint alakuljanak a dolgok. És ennyi.

Annyira, de annyira unom már, hogy úgy döntöttem, változtatok a hozzá állásomon mások irányába. Már el is kezdtem, és hatalmas megrökönyödés fogadja úton-útfélen. És na vajon miért? Mert az emberek hozzá szoktak, hogy nem mondok nekik nemet! Először rosszul esett, hogy semmibe vesznek. Csalódott voltam, nem értettem. Nyilván mivel magamból indultam ki. Aztán bosszantott. Rossz belegondolni, hogy amit te megtennél és megteszel másokért, ők soha nem tennék meg érted, viszont elvárják tőled!

Nahát ennek vége!

Ja és egy jó tanács! Az ilyen embereket kerüljétek el nagy ívben. Én most kezdem, mikor már olyan gondolataim támadtak, hogy szerzek egy puskát és körbe lövöldözök.... ne legyen már olyan k*rva egyértelmű, hogy egyes emberek bármit megtehetnek, ugrálhatnak a fejeden, rugdoshatnak, neked pedig csendben kell tűrnöd, különben bunkó vagy....

Megosztás a facebookon